2013. március 2., szombat

Babéros burgonya főzelék

Az elmúlt napok hektikussága miatt vágyom egy kis pihenésre. Igazság szerint ezt az ételt csütörtök este akartam megfőzni, de elmaradt, úgyhogy gondoltam, miért is ne együk inkább szombaton, így péntek este gyorsan összedobom, és a szombat csak az enyém...
A menü egyébként brokkoli krémleves lesz illetve a főzelékhez feltétnek pörkölt.
Ezek az egyszerű ételek is lehetnek különlegesek - ne féljünk használni a különböző fűszereket.
De a legfontosabb szempont a rohanó világban hogy gyorsan el lehessen készíteni. 

A főzelékhez szükségünk lesz: 3-4 nagyobb burgonyára, 1 kisebb hagymára, és fűszerekre (majoránna, pirospaprika, 2-3 babérlevél, só, bors) 2dl tejfölre, és 1 ek lisztre, 5dkg füstölt húsos szalonnára
A hagymát apróra vágjuk és kevés olajon vagy zsíron a kockára vágott szalonnával, vagy sonkával megdinszteljük, ezután megszórjuk pirospaprikával. (ilyenkor vegyük le a tűzről, mert hamar megég és keserű lesz). Beletesszük a karikázott burgonyát. Lehet kockára vágva is, ízlés dolga. Adjuk hozzá a fűszereket - sót, borsot, babérleveleket és egy kis majoránnát. Öntsük fel annyi vízzel amennyi ellepi és kis lángon főzzük puhára. Ezután elkészítjük a habarást. Ehhez a tejfölbe csomómentesen elkeverjük a lisztet és egy kis főzelék alaplével lazítjuk. Az egészet egyszer felforraljuk, és már kész is.
Mi leginkább valamilyen pörkölttel vagy sült kolbásszal szeretjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...