2013. február 24., vasárnap

Olasz ebéd - lasagne bolognai módra

Sokáig a lasagnét nem is készítettem el, mert úgy gondoltam, hogy ez mennyire bonyolult lehet.
Bevallom néha a Knorr dobozos-poros változatát is kipróbáltam, mert úgy hittem, azzal sokkal gyorsabban elkészül.
Hát hiba volt. Mert azután, hogy magunk készítjük el ezt a változatot, soha többé nem akarunk majd a dobozos verzióhoz nyúlni.
Vasárnap kétféle készült. Az egyik talán legnépszerűbb, a bolognai, illetve egy tejszínes változat is.

Bolognai hozzávalók: 500gr darált hús (pulyka), 500ml paradicsomital, 1 fej lila hagyma, só, bors, oregánó, bazsalikom, 1,5dl vörösbor. kb. 9 db lasagne tészta, sajt a tetejére
Kevés olajon megfonnyasztom az apróra vágott lila hagymát. Hozzáadom a húst és megpirítom. (még ne sózzuk). Öntsük fel a vörösborral és forraljuk fel. Ezután kerül bele a paradicsomlé - sózzuk borsozzuk és fűszerezzük meg. Nagyjából 10-15 percig kis lángon rotyogtassuk.
Közben a lasagne lapokat 2 percig főzzük előre forró sós vízben. Készítsünk besamel mártást. (vaj, liszt, tej)
Egy jénai tál aljára tegyünk a bolognai mártásból, erre kerül egy kis besamel majd rá 3 db lasagne lap. Folytassuk a sort, amíg el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére sajt került, és már mehet is a forró sütőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...