2013. június 10., hétfő

Gyors uborka

A recept anyukámtól van. Nyáron ő többször is eltesz savanyúságot. Ez az egyik verziója, íze  csemege jellegű és nagyon gyorsan "megérik".
Szombaton vásároltam 2 kg uborkát, ebből gondoltam kétfélét is készítek, de aztán a kovászost ezúttal elhagytam, inkább lett belőle ez. A megadott mennyiségek a folyadékhoz vannak számolva. Nálam a 2 kg-hoz nagyjából 2 liter kellett.
Hozzávalók 1 liter folyadékkal: 10 dkg cukor, 1 liter víz, 1 ek só, 75 ml 20%-os ecet, 1 csomag kapor 1 fej hagyma, üvegenként 1-1 chili vagy más erős paprika, egész bors, mustármag, babér levél, torma (én most nem kaptam, ezért kimaradt)
A vízhez adjuk hozzá az ecetet, cukrot, sót, kaprot, babérlevelet majd az egészet forraljuk fel. Eközben az uborkákat tisztítsuk meg, vágjuk le a végeit és negyedeljük.
Tiszta üvegek aljára tegyünk néhány karika hagymát, szórjuk meg néhány szem fekete borssal, mustármaggal. Ezután döntsük meg az üveget és szorosan egymás mellé helyezzük bele az uborkákat. A tetejére tegyünk újabb hagymakarikákat, illetve 1 kis darab chili paprikát. Amikor a víz felforrt, szűrőn keresztül merjük át az üvegekbe a folyadékot.
A tetejét tekerjük rá, majd hagyjuk állni 1 napot. Másnap öntsük le az üvegekből a folyadékot ugyanabba a lábasba, amelyikben főztük, majd még egyszer forraljuk fel és újra öntsük az üvegekbe. Tetejére szórjunk némi nátrium benzoátot és tekerjük rá szorosan a fedelét. Ha az üveg már nem forró, tegyük a hűtőbe, néhány óra múlva már fogyasztható is.
Eltartani nagyjából 2 hétig lehet, de annyit úgysem bír ki, mert már előtte elfogy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...