2013. december 9., hétfő

Zöldséges rizzsel töltött csirkecombok

Amikor a köret együtt készül a hússal esete forgott nálunk vasárnap. :)
Azt, hogy a csirkecombokat milyen megfontolásból tömtem meg a rizzsel, ne kérdezzétek. Kisfiam is riadtan kérdezte, hogy ugye azért a hús mellett is lesz majd bőven belőle.
Az eredmény viszont nagyon jó lett.

Hozzávalók: 4-5 csirkecomb, 1 maréknyi rizs, vegyes zöldségek (mirelitet használtam), kevés olaj, só, bors, leveskocka, majoránna, 5-6 vékony szelet bacon szalonna.
A rizst a megszokott módon főztem együtt a zöldségekkel. A vízbe én ezúttal tettem 1 leveskockát is (nem volt itthon levesem). Amikor elkészült, megvártam míg kihűl és a szalonnát csíkokra vágva, hozzákevertem. Ezután mehetett a csirkecombok megtöltése is.
Fogvájót vagy hústűt érdemes használni, hogy a rizs a sütés közben ne másszon ki. :) 
A húsokat jól megfűszerezem majd tepsibe helyezem, kevés olajjal meglocsolom és előmelegített sütőben kb.170 fokon sütöm nagyjából 1 órán keresztül. A combok teteje szépen megpirul.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...