2014. február 22., szombat

Baconbe tekert kakukkfüves halszeletek fűszeres tejszínmártással

A mai nap a bacon szalonnáról szólt. A menüsor minden egyes fogásában valamilyen módon szerepelt. Készült ugye zöldborsókrémleves tetején természetesen ropogósra pirítva és végül a halat is ezzel bolondítottam meg. Elkészítése az előkészületekkel együtt 10 percet vesz igénybe, így ha nagyon sietünk is, egy tartalmas és finom ételt tálalhatunk.

Hozzávalók: 2-3 szelet alaszkai tőkehalfilé (lehet pangasius is), szeletelt bacon, só, bors, kakukkfű, tejszín, 2 gerezd fokhagyma, vaj.
A halakat jól megmossuk és papírtörlővel áttöröljük. Tetszés szerinti darabokra vágjuk. Sózzuk-borsozzuk majd minden szeletet betekerünk 1-1 baconbe. Vajat hevítünk ezen sütjük meg a szeleteket, amit úgy helyezzünk a serpenyőbe, hogy a bacon vége alulra kerüljön. Minden oldalát kb. 3-4 percig süssük. Vegyük ki a halakat és a visszamaradt vajhoz adjuk hozzá a préselt fokhagymát valamint kakukkfüvet. Helyezzük vissza a halakat és süssük további 3-4 percig. Ha mindegyik oldala szépen átsült tegyük át egy tányérra és takarjuk le fóliával, hogy ne hűljön ki. A visszamaradt zsiradékot fűszerezzük kedvünk szerint, majd adjunk hozzá kb. 1-1,5 dl főzőtejszínt. Állandó kevergetés mellet néhány percig főzzük (sűrítsük) - ez kerül majd a hal mellé.
Köretként javaslom a salátát vagy főtt kukoricás rizst.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...