2014. augusztus 10., vasárnap

Chilis-fokhagymás csirke Wokban mexikói couscous körettel

Amikor nemzetek ízei keverednek, abból nagy baj nem lehet. Ebédre készítettem ezt a viszonylag gyorsan elkészíthető ételt. A varázsa az egésznek, hogy már tegnap előkészítettem mindent hozzá. A csirkét bepácoltam, a zöldséget megmostam és aprítottam, így ma nagyjából 15 perc alatt elkészült az ebéd. 

Hozzávalók: 40 dkg csirkemell, 20 dkg zöldbab, 3-4 újhagyma, tojás, olíva olaj.
a páchoz: 2 gerezd fokhagyma lereszelve, 1 db lime leve, 3-4 ek szója szósz, chili paprika karikázva.
A csirkemellet csíkokra vágjuk, majd előkészítjük a pácot. Ehhez 1 lime levét összekeverjük a szója szószzal. Beleaprítunk 1 db chili paprikát, és belereszelünk 2 db fokhagymát. A csirkét beleforgatjuk, majd 1 éjszakára, letakarva a hűtőben pihentetjük.
A zöldbabot megtisztítjuk és 3-4 cm-es darabokra vágjuk. A hagymával ugyanezt tesszük.
Kevés olajat hevítünk a wok-ban, beledobjuk a pácolt csirkemellet (a páclét is nyugodtan öntsük rá) néhány percig pirítsuk majd adjuk hozzá a zöldbabot és hagymát is. 10 perc alatt el is készül.
Az íze pedig fantasztikus. Hozzá érdemes üvegtésztát esetleg zöldséges rizst készíteni, erre most nem akartam időt szánni, ezért maradtam a kuszkusz mellett. Amit ugyebár percek alatt el lehet készíteni. És mi kell hozzá? forró víz, fűszerek (de abból jó sok) és a kuszkusz. A fűszereket elkeverjük a kuszkusszal majd felöntjün a forró vízzel. Állni hagyjuk, és tálalás előtt villával átforgatjuk. Tálaláskor én még 1-1 tükörtojást sütöttem hozzá, csak úgy.


2 megjegyzés:

  1. The principle effectiveness of a residential look that can assist you always keep, ready yourself as well as cause portions diet regime as well as in order to perform like undertakings as with dishwashing.can you use rid x in city plumbing

    VálaszTörlés
  2. This is a really cool post. I love this kitchen. It is completely the style that would fit me.can you use rid x in city plumbing

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...