2015. február 1., vasárnap

Bagel

Bagelt sütni nem nehéz, pedig én mindig azt gondoltam, hogy majd az lesz. A napokban kaptam meg kedvenc gasztro magazinom, melyben ez a recept is szerepelt, és nem csalódtam. 

Hozzávalók: 7 g élesztő (szárított) 50 dkg kenyérliszt, 2 ek cukor, kevés olaj, 1 ek szódabikarbóna, 1 tojás fehérje a kenéshez, valamint különböző magvak: napraforgó, szezám, mák) só

Az élesztőt 300 ml forró vízbe keverjük. A lisztet nagy tálba tesszük majd hozzáadjuk a sót, és a cukrot végül az élesztős vizet. Jól összedolgozzuk. A tálat kiolajozzuk, ebbe tesszük vissza az összegyúrt tésztát. Folpack fóliával fedjük le, melyet előtte szintén kissé megkenünk olajjal. a kelesztéshez nagyjából  1 óra kell. A tésztát ezután 10 részre osztjuk és kisebb gombócokká gyúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe téve (folpackkal letakarva) további 30 percig pihentetjük. Az ujjunkat belisztezve a cipócskák közepét óvatosan kilyukasszuk és kitágítjuk.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Felforralunk némi vízet egy lábosban, melybe beletesszük a szódabikarbónát. Ebben a vízben kell nagyjából 1-1 percig főzni a tésztákat (mindkét oldalukat). 
Lecsepegtetjük majd tepsibe helyezzük, majd átkenjük a tojásfehérjével és megszórjuk tetszés szerint magvakkal. Mehetnek is a sütőbe kb. 25 perc alatt készre is sülnek.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...