2015. április 19., vasárnap

Színes borsos sült csirkecomb vajas karfiollal

A bors a fűszerek királya, így most ennek az ételnek az elkészítese ezen királyi alapanyag segítségével jött létre. Ahhoz viszont hogy élvezhető legyen, érdemes mozsárban kissé megtörni a fűszert. Bármilyen húshoz használhatjuk, nálunk ma csirke készült.

Hozzávalók: 4-5 csirkecomb, színes bors, só, kevés libazsír, karfiol, vaj
Először a borsot zúzom össze egy mozsárban, majd a sóval együtt a csirkecombba maszírozom.
Egy tepsibe helyezem a combokat majd meglocsolom némi libazsírral. A húsok mellé tehetünk hagymát vagy fokhagymát is. Vizet nem teszek hozzá, mert a hús úgyis enged magából. Ezt persze később még pótolhatjuk, de mindig forró vizet használjunk. A tepsit fóliával letakarva, előmelegített sütőben kezdem sütni, nagyjából 170 fokon. Nagyjából 1 óra alatt megsül. A végén érdemes még fólia nélkül is sütni, hogy a bőre ropogósra süljön. Szeretem mikor szép barna lesz. Miközben a hús sül, elkészítjük a karfiolt. Rózsáira szedjük és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük és blansírozzuk. Serpenyőben vajat hevítünk, majdhogynem barnítunk - lehetőleg jó minőségűt használjuk. A karfiolt ebben forgatjuk meg. Úgyis készíthetjük, hogy a meleg karfiolra rácsorgatjuk a forró vajat. Só, bors...és tökéletes lesz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...