2015. június 19., péntek

Tejszínes-sonkás tagliatelle

Mostanság sajnos sokszor előfordul, hogy a munka miatt egyre kevesebb idő marad a vásárlásra és a főzésre hétköznap. Ilyenkor a fondorlatos háziasszony mindig a maradékból varázsol valami meleg ételt az asztalra. Imádom ezt a játékot! Érdekességként még annyi, hogy a maradékokból készült meleg ételek valahogy mindig olyan gyorsan elkészülnek. 
Egyik reggel, még munka előtt készült ez a tészta étel is.

Hozzávalók: 250 gr tagliatelle tészta (persze lehet más is), sonka vagy más felvágott kockára vágva, krémsajt (tömlős), tejszín, paradicsom, hagyma, fűszerek, só, bors bazsalikom, fokhagyma
Miközben a tésztát a szokott módon kifőzzük, serpenyőben kevés zsiradékot hevítünk, melyben az apróra vagy csíkokra vágott hagymát megdinszteljük Adjuk hozzá a kockázott sonkát, és kicsit pirítsuk meg. Mehet bele a krémsajt is, amennyi van, a kinyomott fokhagyma ízlés szerint, majd öntsük fel tejszínnel. Egyet kettőt rotyog mielőtt a kifőtt tésztát is hozzákeverem. Most már csak a paradicsom hiányzik belőle. Sokan nem szeretik melegen a paradicsomot, én kedvelem, ezért a gerezdekre vágott friss paradicsomot a tésztával együtt kicsit átmelegítem. A bazsalikom leveleit pedig tépkedve adom a tésztához. Már csak tálalni kell. Ha van otthon reszelt parmezán, akkor igazán fenséges ételt készítettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...