2013. február 9., szombat

Bratkartoffeln

Wenn’s mal schnell gehen muss – mondja a német.

Van itthon burgonya, tojás, hagyma. A fagyasztóból néha elfelejtem időben kivenni az ebédhez való húst vagy zöldséget. Na ilyenkor ez tökéletes. Gyerekként a nyarakat Németországban tölthettem testvéremmel az anyai nagyszülőknél. Imádtunk ott lenni. Oma készítette ezt a fogást.

Tipikus német specialitás – a neve BRATKARTOFFELN (vagyis sült burgonya)
A krumplikat héjában megfőzöm, majd miután kihűlt felkarikázom és egy tányérra teszem. Ezt jól megsózom, borsozom, és őrölt köménnyel is meghintem. Közben 1 fej hagymát apró kockákra vágok és egy serpenyőben forró vajban megpirítom. Erre ráteszem a már befűszerezett burgonyát és óvatosan megpirítom. Keverni nem szabad. A lényege, hogy a burgonya karikák lehetőleg egészben maradjanak. Amikor már kellőképpen pirosra sültek – 1 vagy 2 tojást felverek és ráöntöm a krumplira, addig sütöm így együtt, amíg a tojás szépen átsül. Újra sózom, fűszerezem. Sokan kockára vágott bacon szalonnát is adnak hozzá. Azt együtt kell a hagymával pirítani.
A legjobb csemege uborkával!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...