2015. szeptember 15., kedd

Kijevi csirkemell Jamie Oliver módra

Jamie Oliver mindig elkápráztat egyszerű és mégis különleges ételeivel. Meg kell hogy mondjam, hogy szinte a képernyőhöz ragaszt. Így volt ez egyik nap is, amikor kijevi csirkemellett készített. Muszáj volt nekem is elkészítenem. A recept csak kis részben tér el az eredetitől. 

Hozzávalók: 20 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem, 4 gerezd fokhagyma, só, cayenne bors, 4-5 szelet bacon, 4-5 csirkemell, panírozáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj.
Először készítsük el a tölteléket. Ehhez a puha vajba elkeverjük az aprított petrezselymet, a préselt fokhagymát, majd a megsütött és felaprított bacon szalonnát. Sózzuk borsozzuk majd jól keverjük össze. Folpack fóliában hengerré formázzuk, ezután tegyük a hűtőbe, így később szeletelhető lesz. A csirkemelleket jól megmossuk, megszárítjuk majd kisebb zsebeket vágunk rá. Ezekbe a mélyedésekbe helyezzük a vajdarabokat. Jöhet a panírozás a megszokott módon. Érdemes a zsebeket fogvájóval összetűzni, így a vaj nem tud kicsúszni belőle. Forró olajban kezdjük el a sütést. A húsokat minden oldalukon süssük néhány percig, amíg a panír szép piros színt kap. Ezután helyezzük a csirkemelleket egy sütőpapírral bélelt tepsibe, és előmelegített sütőben süssük fél órán keresztül. Burgonyapürével vagy salátával tálaljuk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...