2018. szeptember 11., kedd

Szilvás oldalas hagymás tört burgonyával

Az úgy volt hogy az összes késemet elvittem apukámhoz éleztetni. Teljesen meg is feledkeztem róluk, csak másnap amikor az ebédet készítettem, ott álltam kések nélkül. Aznapra oldalast terveztem, már nagyon régen ettem, meg aztán a szilva ott kékült a kis kerámia tálban, és a végső lökést még az adta, hogy múltkorában egy különleges szilvás ketchupot sikerült vadásznom, hát gondoltam, miért ne. A gyümölcs hússal már nem számít oly különleges fogásnak, így lett a mai fogás szilvás oldalas. Az oldalat én mindig darabokra vágom és úgy sütöm, most nem volt rá lehetőség, úgyhogy tekertem rajta egyet.

Hozzávalók: 1-2 szál oldalas, só, bors, ketchup, mangalica zsír, maréknyi szilva, burgonya, 1 kis fej hagyma
Az oldalat jól megmosom, megszárítom. Fűszerekkel jól bemaszírozom, majd a szilvás ketchuppel jól megkenem. A tepsit kizsírozom és az oldalast összetekerve elhelyezem rajta. A közepébe a kimagozott szilvát rakom. Kevés vizet hozzá és forró sütőben 180 fokon nagyjából 1 órán keresztül lefedve sütöm. Időnként meglocsolom a saját zsírjával. Isteni finom, a szilvától édeskés ízű ropogós ebéd készült belőle. Hozzá ezútton hagymás tört krumpli készült, mert gyorsan meg van és nagyon szeretjük. Ehhez a burgonyát hámozom, sós vízben puhára főzőm. Serpenyőben zsírt olvasztok, ebben pirítom meg az aprított hagymát, és öntöm rá a leszűrt, megfőtt burgonyát. Villával vagy burgonya törővel összenyomom, megforgatom és már kész is van. Tetejét aprított petrezselyemmel nem tudjuk elrontani.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...