2013. február 3., vasárnap

Stefánia szelet

...vagyis egyben sült vagdalt.
Azt tudtátok, hogy nevét Stefánia belga királyi hercegnőtől kapta, aki az 1880-as években beleszeretett egy magyar földbirtokosba Lónyay Elemér grófba. A házasságot természetesen az udvar ellenezte, de ettől függetlenül a pár egybekelt. Stefániának le kellett mondania rangjáról és vagyonáról. Magyarországra költözött. Az országot nagyon megkedvelte annak konyháját még inkább. Rengeteg új ételkompozíciót talált ki, ilyen volt a töltött fasírt is, amit később róla neveztek el.
... és most jöjjön a recept.
Sokféleképpen készítik el, de én ezt használom:
Hozzávalók:
1 kg darált hús, 2 db zsemle, 1 nagyobb hagyma, 8 db tojás, 2 db fokhagyma, kevés mustár, só, bors 
Kevés tejbe beáztatjuk a zsemléket. A tojásokat keményre főzzük.
A hagymát apróra vágjuk és kevés zsiradékon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a kipréselt fokhagymát is.
A megszokott módon elkészítjük a darált húst. Hozzáadjuk a hagymákat és egy kis mustárral is ízesítjük. Ehhez még adjunk hozzá 2 db nyers tojást is. 
A formát kibéleljük alufóliával, egy kicsit megkenjünk zsiradékkal és meghintjük zsemlemorzsával.
Belenyomkodjuk a fasírt hús felét, majd szépen sorba a tojásokat is. (érdemes a tojások végeit levágni, hogy amikor majd szeleteljük mindenütt látszódjon a sárgája is)



A tojásokat betakarjuk a maradék hússal. Egy kicsit megkenjük olajjal és meghintjük zsemlemorzsával. Alufóliával letakarjuk és a sütőben nagyjából 1 órát sütjük.

A sütési idő letelte után kivesszük a sütőből és a tetejéről a fóliát leszedjük. Ezután egy sütőlapra óvatosan ráborítjuk a formából a megsült húst és megkenjük a felfogott zsiradékkal.
Az egészet azután megkenjük 1 felvert tojással és visszatesszük a sütőbe még 15 percre.
Miután kihűlt szeletelhető.
Nagyon finom!!!
 


  
 



 

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...