2013. augusztus 20., kedd

Brie sajttal és zöld olívával töltött csirkemell

Egy 3 napos családi program után tegnap este érkeztünk haza. Bevásárolni nem nagyon volt időnk, úgyhogy a hűtő tartalmára hagyatkozva készült ez a mostani ebédünk is.
Hogy mit találtam: maradék brie sajt, amit még a nagyobbik hagyott meg, kis üveges paprikával töltött zöld olíva bogyó, és burgonya amiből mindig van itthon néhány szem. És már össze is állt az ebéd.

Hozzávalók: 3 csirkemell filé, zöld olíva, brie sajt, ricotta, snidling, só, bors, oregánó, burgonya, só, bors, olíva olaj
A csirkemelleket vékony szeletekre vágjuk, fűszerezzük. Erre helyezzünk rá 1-1 szelet sajtot és 1-1 olívabogyót. Tekerjük fel és fokvájóval tűzzük össze. Tepsibe tesszük majd kevés olíva olajjal meglocsoljuk. Volt még egy bontott vöröshagymám, én azt is belevágtam.
A burgonyákat jól megmossuk és hosszában félbevágjuk. Fűszerezzük, meglocsoljuk olíva olajjal és megszórjuk oregánóval. Mehet együtt a sütőbe. Nagyjából 30 perc alatt készül el.
Tálaláskor azért ne felejtsük eltávolítani a fogvájókat is. A húst akár szeletelve de akár így egyben is tálalhatjuk. A burgonyára 1-1 kis kanálnyi fűszeres ricottát is adhatunk.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...