Ha szombat, akkor piac. Gondolom sokan vagytok így vele. Egyszerűen imádom a hangulatát, az illatokat, az embereket és a termékek sokszínűségét. Amit igazán hiányolok a piacunkon, az pedig a hal. Csak egy helyen kapható, és sajnos, általában csak fagyasztott termékeket látok nála. Tegnap viszont mindenképpen halat szerettem volna készíteni, ezért körülnéztem. A friss halak közül egyedül az afrikai harcsafilé volt az, ami megnyerte a tetszésemet, így a szombati ebédünk alapját, ez adta.
Hozzávalók: 2 szelet afrikai harcsafilé, zöldfűszeres vaj, sült hal fűszerkeverék.
A halakat megmosom, nagyobb darabokra vágom és megszárítom. Megszórom a fűszerkeverékkel. (nem mindig ragaszkodom a kész fűszerkeverékekhez, de a halas nagyon finom, így gyakran használom). Legalább 10 percig hagyom még állni, addig a fűszerek szépen beépülnek a húsba. :)
Serpenyőben a vajat felhevítem. Készülhet sima vajjal is, de én szeretem a grill vajakat, lehet többfélét is vásárolni. A halakat minden oldalukon néhány percig sütöm. Egy jénai tálat veszek amibe átteszem a húsokat, és a visszamaradt zsiradékkal meglocsolom. Mehet is az előmelegített sütőbe, ahol 180 fokon nagyjából 10-15 percig még sütöm.
A halhoz juhtúros mártás készült, aminek receptjét itt találhatjátok: Juhtúrós mártás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése