2014. november 27., csütörtök

Joghurtos padlizsán

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor Törökországban jártam, akkor ettem életem első padlizsánját. Több formában is volt szerencsém megkóstolni, és annyira magával ragadott az egyszerűsége, de mégis a fűszerekkel elvarázsolt ízvilága, hogy az egyik kedvenc zöldségemmé lett. Nemrég egy munkahelyi ebéd alkalmával pirított csirkecomb mellé köretként rendeltem a joghurtos padlizsánt. Most otthon készült el. Akár magában, hidegen salátaként, de húsok mellé köret gyanánt is erősen javallott.

Hozzávalók: 2 db padlizsán, 1/2 lime leve, 4-5 dl joghurt, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, kakukkfű, kevés menta, pirospaprika, olíva olaj
A padlizsánokat jól megmossuk, karikázzuk illetve a karikákat negyedeljük (a padlizsánt nem kell hámozni) Megsózva legalább 10 percig állni hagyjuk, hogy a só jól átjárja. Meglocsoljuk a lime levével, majd serpenyőben kevés olíva olajon megsütjük. Megszórjuk kakukkfűvel. A joghurtban elkeverjük a préselt fokhagymát, sót, borsot. Adunk hozzá kevés mentát és megszórjuk pirospaprikával. Hozzáadunk még kb. 2-3 ek olíva olajat is, ettől sokkal krémesebb, lágyabb állaga lesz. A joghurtot hozzákeverjük a sült padlizsánokhoz és lehűtve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...