Igazi vasárnap ebédre való recept. De tökéletes akkor is ha vendégeket várunk, hiszen előtte levő este már elkészíthetjük, így másnap már csak a sütőbe kell tolni.
Hozzávalók: 3-4 csirkecomb, 50 dkg csiperke (legjobb a barna), 1 csomag medvehagyma, 2 főtt tojás, 1 tojás, só, bors, majoránna, rozmaring, pirospaprika, 2-3 szelet tejben áztatott fehér kenyér, 1 fej vöröshagyma
A gombából készítsünk paprikást. Ha kihűlt botmixer segítségével aprítsuk össze, majd keverjük össze a zsemlékkel, medvehagymával, főtt tojásokkal, fűszerekkel végül a nyers tojással.
A csirkecombokat mossuk meg és papírtörlő segítségével szárítsuk meg. Fűszerezzük be kívűl és a bőre alatt is. (masszírozzuk bele a fűszereket). Ezután töltsük meg a töltelékkel. Érdemes sütés előtt néhány órával így előkészíteni, mert az a néhány óra csodákat tesz vele.
Kiolajozott tepsibe tegyük a töltött combokat, közéjük tehetünk nagyobb hasábokra vágott burgonyát is, így letudjuk a köretet is. Mi retek-uborka salátával ettük, a fiúk petrezselymes rizst kaptak hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése