Olyan kevés időnk van, és azt a keveset is szeretnénk úgy eltölteni, hogy pihentető legyen. A főzéstől nem érdemes elvenni az időt. Enni kell, és ha lehet úgy érdemes szervezni mindent, hogy lehetőleg hamar elkészüljön. A tepsis finomságok mindig is lázba hoztak. Végtelen variációban elkészíthetőek, viszonylag rövid idő alatt és kevés ráfordítással.
Így született a tegnap esti (mai ebédünk) is. És hogy mi kell hozzá?
Hozzávalók: 25 db csirkemáj, só, grillfűszer, bors, petrezselyem, 6-8 szem újburgonya, 2 ek zsír.
A burgonyát megtisztítjuk. Az újkrumpliban az a jó, hogy nem kell "vacakolni" vele, épp hogy csak megmossuk, tetszés szerinti nagyságú kockákra vágjuk és mehet is a tepsibe, amit előtte zsírral kikentünk. A burgonyát megsózzuk és kb. 20 percre az előmelegített sütőbe toljuk. Ezalatt a májjal foglalkozunk. Jól megmossuk, megszárítjuk, majd grillfűszerrel megszórjuk és belemasszírozzuk az ízeket. Addig áll, amíg a krumpli félig megsül. Majd belehelyezzük a tepsibe, és visszatoljuk a sütőbe 10 percre. Addig petrezselymet aprítunk. Ha már úgy látjuk hogy a máj átsült (nem kell sok idő hozzá) megszórjuk a petrezselyemmel és sóval, egy fakanállal jól átforgatjuk a krumplival és visszatoljuk még 5-6 percre.
Aztán már csak tálalni kell. Mivel szeretem a friss petrezselyem ízét, ezért még egyszer megszórom és így fogyasztom. Bár nem illik hozzá, én tzazikit készítettem hozzá, és alig várom az ebédet, hogy megkóstoljam ezt az ízorgiát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése