A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 25., péntek

Házi körözött

 Gyerekként nem volt a kedvencem, aztán megjött az eszem, és olyan ételeket is el kezdtem enni, amiket eddig nem. És milyen jól tettem! Különben lemaradtam volna az ilyen csodákról, mint mondjuk ez a fantasztikus körözött. Milyen jó is az finom ropogós kenyérrel, sózott paradicsommal, kis lila hagymával...hmmm

Hozzávalók:

20 dkg tehéntúró, 20 dkg puha vaj, 20 dkg juhtúró, 2 db kisebb lila hagyma és a fűszerek ízlés szerint: só, bors, őrölt kömény, füstölt paprika, 1 ek mustár, 1-2 ek pirosarany, 

A hozzávalókat egyszerűen összekeverjük. 1 éjszakára érdemes hűtőbe tenni. Sokkal jobban összeérnek az ízek a pihentetéssel.

Jó étvágyat hozzá!





2017. június 24., szombat

Chilis-petrezselymes tojástekercs pácolt füstölt combbal és francia sajttal töltve

Reggeleink kedvence mindig is a tojás lesz. Valahogy mindig az egyszerűsége és sokoldalúsága arra késztet, hogy alkossak vele. Ma tekercseltem vele. Pácolt sonka került bele isteni francia sajttal és rengeteg petrezselyemmel. Egy kis csípősség sem árt, azt pedig chili pehely formában maga a tojás kapta.

Hozzávalók: 2 db tojás, só, bors, chili pehely, 2 szelet pácolt, füstölt comb, 2 szelet pulyka formasonka, 1 szelet francia nemespenészes sajt, fél csokor petrezselyem aprítva, kevés zsír a sütéshez.
A combsonkát kevés zsiradékon elősütöm, majd félreteszem. A serpenyőben visszamaradt zsíron a korábban már felvert és sóval, borssal, chili pehellyes ízesített tojást mindkét oldalán, mint egy palacsintát megsütöm. A tojáslepényt egyik oldalára halmozom a sonkákat, sajtot, majd megszórom petrezselyemmel és feltekerem. Felszeletelve tálalom.


2017. június 16., péntek

Gombás-snidlinges reggeli

Gombás rántottát életemben először vidéken ettem, ha jól emlékszem Tét-en. Ahol a háziasszony a friss gombát a rántottába sütötte illetve melegszendvicskrémet készített a vendégek számára. Korábban eszemben sem volt bármit is belesütni a hagymán kívül...bevallom hiba volt. Bár akkor még tojáshéjjal a fenekem próbáltam elsajátítani a számomra oly bonyolult tojásrántotta készítést is. Szerencsére azóta talán fejlődtem is. :)

Hozzávalók: 5-6 szem csiperke, negyed hagyma, vagy 2-3 szál újhagyma, 2-3 tojás, zsír, só, bors, snidling
A gombákat megtisztítás után nagyon szeletekre vágtam, a hagymát aprítottam. Egy serpenyőben felhevítette a zsírt, és elkezdtem dinsztelni a hagymát, erre jött a gomba illetve a fűszerek. Amikor már kellőképpen megpuhult, jöhetett rá a sóval felvert tojás is. Összesütöttem őket, majd snidlinggel megszórva tálaltam.
Egyszerű de nagyszerű reggelire.


2017. április 25., kedd

Fűszeres túrókrém gorgonzolával és parmezánnal

1 hónapja már, hogy elhagytam a kenyeret. Nem mondom, hogy nem hiányzik, de sajnos a rohanó élet megakadályozott, hogy odafigyeljek arra, miket eszek. Így jöttek a szalámis szendvicsek, sonkás szendvicsek, rántott húsos szendvicsek....szendvicsek minden mennyiségben. Meg is látszik. A rosszabb inkább az, hogy a főzés és kreatívkodás hiányzik az életemből. Na ezen változtattam. Valahol el kell kezdeni, hát én a kenyér stoppal kezdtem. A felvágottak érdekes módon nem hiányoznak, viszont sokszor nagyon nehéz kitalálni, hogy akkor mit is lehetne reggelizni vagy vacsorázni. A müzli nem barátom, zabkását szoktam néha készíteni különböző gyümölcsökkel, de a sós ízek is hiányoznak.
Hétvégéről maradt némi tehéntúró, ezzel kezdtem valamit. Mindent beletettem, amit csak találtam otthon. ...és valami fenomenális túrókrém keveredett belőle. Ezt akár mártogatósnak zöldség hasábokhoz vagy csak egyszerűen korpovit keksszel elropogtatni, mindenhogyan ajánlom.

Hozzávalók: kb. 150 g túró, 4 ek tejföl, 1-2 ek gorgonzola sajt, snidling, petrezselyem, só bors, reszelt parmezán és olíva bogyó.
A túrót elkevertem a tejföllel majd a gorgonzola sajttal. Sóztam, borsoztam és friss snidlinget és petrezselymet vágtam hozzá. Ráreszeltem a parmezán sajtot - direkt nagyobb lyukú reszelőn, majd olíva bogyóval díszítettem. Szerintem ezt apróra vágva hozzá is lehetne keverni a krémhez, mindenhogy finom.



2017. április 18., kedd

Húsvéti töltött kalács

Már egy jó ideje szemezgettem ezzel a recepttel, de így húsvét után éppen aktuális, hogy a megmaradt sonka-tojás-torma triót végleg eltüntessük.
Limara receptjét választottam, mert többféle tésztáját is próbáltam már, mindig nagyon jól sikerültek. Most sem volt másképp. A recept tökéletes, semmit nem változtattam rajta. Azt hiszem nem csak húsvétkor lesz vendégváró falat ez a töltött kalács.

Hozzávalók: 60dkg finomliszt, 1 tk só, 2 ek cukor, 1 tojás, 3 dl tej, 2,5dkg élesztő, 7 dkg olvasztott vaj.
Tetejére 1 db tojás, töltelékhez: sonka, tojás, torma, kolbász
A tejet megmelegítem, hozzáadom a cukrot, majd az élesztőt belemorzsolom és legalább negyed órán keresztül állni hagyom. A lisztet keverő tálba öntöm, hozzáadom a sót, a tojást végül  hozzákeverem az élesztős tejet is. Jól összedolgozom majd ezután öntöm rá az olvasztott vajat. Ne ijedjünk meg, kicsit tocsogós lesz, de higgyétek el, nagyon jól össze lehet gyúrni a tésztát, és épp a vaj adja neki azt a finom kalács ízt.
Szóval, ha mindezt összedolgoztuk, 30-35 percig hagyjuk állni, amíg szépen megkel. Ezután enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk 2-3 mm vastagságú téglalapra. A lapot gondolatban három részre osztjuk (hosszában). A közepét megkenjük tormával, tormakrémmel. Erre helyezzük a főtt sonkát, kolbász és tojás karikákat. A tészta két oldalát pizzavágóval ferdén bevagdossuk a közepéig. Ezeket a csíkokat hajtogatjuk a közepére. Egyet jobbról egyet balról. A tetejét megkenjük tojással és mehet is az előmelegített sütőbe (180 fok) ahol kb. 30 percig sütjük. Ebből az adagból 2 kalács készül.
 
 
 
 

 

2017. március 5., vasárnap

Az arborétum ínyenc tojásai

Egy nagyon régi falusi receptet találtam. Végtelenül egyszerű de nagyon finom, ezért találtam ki neki egy "fantázia nevet". 
Tavasz van...már mindenhol érezni. Itt, ahol lakok hatalmas fák veszik körül a régi házakat, melyek már túl is nőttek rajtuk. Ezen a helyen minden tavasszal csodálatos madárcsicsergés veri fel az amúgy is korán ébredőket. Mikor kinézel az ablakon, csodálatos zöld vesz körül...én csak arborétumnak hívom, ezt a kispesti eldugott régi lakótelepet azzal a sok hatalmas fájával és madárcsicsergős reggeleivel. Hát így lett a recept az arborétum ínyenc tojásai. 

Hozzávalók:  8 db tojás, 4 kk fagyos zsír, 4 kk zsemlemorzsa, só, bors, petrezselyem, 1 doboz tejföl, , 2-3 ek mustár.
A tojásokat keményre főzzük. Ha kihűlt megpucoljuk hosszában félbevárjuk. A tojások fehérjét hőálló porcelántálba tesszük. A tojások sárgáját pedig deszkán apróra vágjuk. Hozzáadjuk a zsírt, a zsemlemorzsát valamennyi tejfölt a mustárt és a fűszereket. Könnyű krémes állagot kapjunk. Ezekkel töltjük meg a tojásokat. A visszamaradt tojáskrémhez hozzáadunk még tejfölt és a jénai tálban lévő töltött tojásokra öntjük. Így kezdjük el sütni forró 180 fokos sütőben, mindaddig míg megpirul a teteje. 


2017. február 18., szombat

Gasztropajtira emlékezve...Kolbászos tördelős

Ez most egy rendhagyó bejegyzés lesz....emlékül egy nagyon kedves gasztropajtásnak, Hajdú István Lászlónak, aki sajnos már nem lehet közöttünk. A kezdeményezés Mártitól ered, így mindannyian, mi bloggerek, tiszteletünk jeléül István vagy ahogy őt ismertük Gasztropajti blogjáról főzünk a blogkóstoló keretében.
Kétféle ételt is választottam, az egyik a kolbászos-tördelős volt.
Drága István....a recept fantasztikus, az étel fenséges...te pedig hiányzol a receptjeiddel, írásaiddal nekünk.

"Miért tördelős? Más nevet hirtelen nem találtam neki. Kolbászos, tördelni is lehet, sőt kötelező. Direkt így lett elkészítve, hogy egy darabban kerülhet az asztalra, de adagonként könnyen hozzá lehet férni. Buktaszerűen úgy lett összeillesztve a sütés előtt, hogy egyben legyen, de könnyen törhetőek legyenek a pogácsaszerű darabok. Bevallom azt is, hogy próbaként készítettem egy másik hasonló kajához, de akkor feledésbe merült a megosztás időhiány miatt. Most, hogy ismét el akartam készíteni, alig találtam meg, de most megosztom a receptet, nehogy ismét elfelejtkezzek róla."

Hozzávalók:  1 kg liszt, 4 ek rozmaringos olaj (lehet sima is, de akkor szórjuk meg némi rozmaringgal), 1 szál kolbász, 3-4 ek mustár, 2 csomag élesztő, 1 dl fehér bor, 1 ek só, frissen őrölt bors, 4 ek tejfel, kb. 3 dl meleg víz.
A lisztet az élesztővel elkeverem. hozzáöntöm az olajat, a rozmaringot, tejfölt, bort és a vizet. (ezzel bánjunk csínján, mert liszttől is függ, mennyi folyadékot vesz fel.Addig gyúrjuk, míg a tészta el nem válik az edény faláról. Kicsit meglisztezzük majd letakarva fél órát pihentetjük. 1cm vastagra nyújtjuk és egy kb. 7cm átmérőjű pohárral vagy pogácsa szaggatóval korongokat vágunk. Mindegyik közepébe 1-1 karika kolbászt teszünk, amit előtte megforgattunk a mustárban. A tésztákból golyócskákat formázunk, majd lehetőleg kerek formába helyezzük egymás mellé őket. Érdemes még negyed órát így keleszteni. Ezután megkenjük olíva olajjal és durva szemű sóval és őrölt borssal megszórjuk. Előmelegített sütőben sütjük kb. 180 fokon, amíg szép aranybarnára nem sül. Ne felejtsünk a sütő aljára egy vízzel teli edényt is tenni. Ebből a mennyiségből 2 adag lesz.
  
 




2017. február 17., péntek

Gombás pirog - Schäffer Erzsébet könyvéből

A gombás pirog receptjével, kedvenc írónőm, Schäffer Erzsébet egyik történetének olvasása közben találkoztam. Egyszerűen megkívántam a pirogot. Leírom mire is gondolok...

*"Hát ha másért nem, a pirog miatt el kell ide jönni. Mert a forró, gombával töltött vajas pirogot enni egy jégbe dermedt tó partján, egy szauna pihenőjében, miután már harmadszor mártottad forrón gőzölgő tested a hófehér partok ölelte, feketén csillogó jeges vízbe - nos, azt hiszem, ezekben a pillanatokban az élvezetek csúcsára jutottál."

Hozzávalók: 35 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 3 dl tejszín, 25 dkg puha vaj.
A töltelékhez: 50 dkg gomba, 1 fe vöröshagyma, só, bors, majoranna, tejszín, 1 csomag petrezselyem 
A lisztet és a sütőport összekeverjük majd hozzáadjuk a puha habbá vert tejszínhez. Hozzáadjuk a vajat is és kézzel összedolgozzuk. Fél órára hideg helyre tesszük, hogy elég kemény legyen a kinyújtáshoz. Amíg a tészta pihen, elkészíthetjük a tölteléket. A legautentikusabb a gombás töltelék, de készíthetnünk húsosat, sonkásat ki mit szeret.
A hagymát apróra vágjuk, kevés zsíron megfonnyasszuk. A szeletelt gombákat megpároljuk benne. Fűszerezzük, majd kevés tejszínnel sűrítjük. Megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel. A töltelék felét botmixerrel aprítjuk, a megmaradt gombával elkeverjük. Ha kihűlt, már tölthetjük is. A pirog formálásának több módja is van. Ha nincsen ilyen tésztaformázónk, készíthetjük úgy ahogy a buktát szoktuk.
A megtöltött tésztákat vajazott tepsibe tesszük és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 percig sütjük.

*Schäffer Erzsébet - Toronyiránt könyvéből 



2016. november 26., szombat

Pizzagolyó

Amikor a gyerek azzal nyaggat, hogy pizzát akar az iskolába vinni, akkor bizony valami megoldás kell. Az ötlet nem az enyém, de aki kitalálta annak minimum Nobel díj dukál.
Szóval, egy egyszerű kenyér vagy pizzatészta recepttel mindez megvalósítható.

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 tasak élesztő, 3 ek olíva olaj, só, 250 ml meleg víz, a tölteléknek ketchup, tetszés szerint mehet bele sonka, szalámi, szalonna, hagyma, kukorica....és persze sajt, ami ezúttal nem került bele a vendég fiúcska tejérzékenységére való tekintettel.
A tészta hozzávalóit egyszerűen összedolgozzuk, majd 40 percre letakarva pihentetjük. Ezalatt apróra vágjuk a tölteléknek valókat.
A tésztát kinyújtjuk, kisebb négyzetekre vágjuk, megkenjük ketchuppel, és ráhalmozzuk a belevalókat. A széleit összecsíptetjük, gombócokat formázunk belőlük és kerek, sütőpapírral bélelt sütőformába tesszük. Előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt sülnek meg. Ha a teteje aranybarna, akkor elkészült.
Jó étvágyat!


2016. november 7., hétfő

Sonkás-kolbászos szezámmagos kockák

Ezt a receptet szintén az internetről raboltam. Ugyanis egyik blogger társam olyan finomságokat oszt meg, hogy kénytelen voltam magam is elkészíteni. Az eredeti recept itt található: Aranytepsi_kelt sonkás kocka

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 3 csapott tk só, 3 dl meleg tej, 2,5 dkg élesztő, 1 kk cukor, 1 tojás sárgája, 10 dkg vaj vagy margarin, 1 ek tejföl.
Hajtogatáshoz szükség lesz még 1-2 ek olvasztott vajra, és apróra vágott sonkára (én tettem bele kolbászt is)
Tetejére: 1 db tojás, szezámmag
A meleg cukros tejben az élesztőt felfuttatjuk. A kimért lisztet elkeverjük a sóval, majd a többi hozzávalóval együtt egy könnyű de rugalmas tésztát kapunk. Letakarva hagyjuk pihenne 1 órán keresztül, majd lisztezett deszkán nyújtsuk ki. Kenjük meg olvasztott margarinnal és szórjuk rá a sonkadarabkákat. Tenyerünkkel lapogassuk el, majd a pogácsáknál már megszokott hajtogatással, hajtsuk össze. Hagyjuk pihenni további 20 percig, majd nyújtsuk ki 1 ujjnyi vastagságúra és vágjuk tetszés szerinti kockákra. Újabb pihenő következik, ezután lehet lekenni a felvert tojással és megszórni a szezámmaggal. Mehet is az előmelegített sütőbe, ahol 180 fokos légkeveréssel kb. 18-20 percig sütjük.
Nagyon jó vendégváró falatok.
   

Rántotta keretben

Jobb nevet nem lehet erre kitalálni, de találó. A receptet az interneten láttam, és nagyon megtetszett. Elkészítése tényleg végtelenül egyszerű és nagyszerű. Mivel nem volt itthon normál kenyér, így nálam toast kenyérből készült.

Hozzávalók: 3 szelet toast kenyér, néhány szelet felvágott ízlés szerint (nálam szalámi és sonka volt), reszelt sajt, 2 db tojás, kevés kápia paprika kockázva
A toast kenyér közepét késsel kivágjuk, félretesszük. A kereteket serpenyőben kevés zsiradékon elkezdjük pirítani. Eközben felkockázzuk a hozzávalókat, lereszeljük a sajtot, és a tojásokat sóval, borssal ízesítjük.
A keretek közepébe szórjuk a felvágottakat és a paprikát. A sajtot a tojásba keverem. Ha a felvágott kicsit átmelegedett beleöntöm a résekbe a sajttal elkevert tojást. Addig sütöm, míg egy kis lapáttal alá nem tudok nyúlni. Ekkor mehet rá a kenyerek belseje. Befedem őket. Tovább pirulnak, majd óvatosan megforgatom őket és még néhány percig a másik oldalukon is pirítom. Az egész csak néhány perc és fantasztikus, tartalmas reggelit varázsolhatunk.
Jó étvágyat hozzá!

 


2016. szeptember 23., péntek

Disznósajtos melegszendvics

Amikor próbáltam a gyerekeimet rávenni a disznósajt megkóstolására, nem nagy sikerrel tettem, épp ezért cselhez folyamodtam. Így lett a disznósajt, melegszendvics alap.
Több nap, mint kolbász.....és több disznósajt, mint kenyér. A lényeg, hogy jó vastagon mértem a húst a kenyérre, ami jót tett neki....na meg nekünk is. Mert isteni vacsora készült belőle.

Hozzávalók: magvas kenyér szeletelve, disznósajt, reszelt sajt
Azt hiszem sok hozzáfűzni való nincs a recepthez. Melegszendvicset mindenki tud készíteni. Vajat nem tettem a kenyérre, a disznósajt elegendő zsírt enged, sajttal összesütve pedig nagyon finom lett.
A sütőt melegítsük elő 200 fokra, a kenyérszeleteket kb. 10-12 percig sütjük.
 

2016. február 14., vasárnap

Tojásos Piadina

Bár magam még nem készítettem, de sok helyen találkoztam ezzel az olasz lepénykenyérrel. Emlékszem Velencében mindenféle finom töltelékkel árulták szendvicsként. Most az Aldi választékában találtam rá, így reggelire ezt készítettem. A felvágottakat felváltotta a hőnszeretett tojásrántotta.

Hozzávalók: 1 szelet piadina vagy lepénykenyér, 2 tojás, 1/2 hagyma, 2-3 szelet bacon, rukkola, 2-3 szelet sonka, parmezán sajt
A tojásokból, hagymából és bacon szalonnából rántottát sütünk. A lepénykenyeret forró platnin vagy sütőben átforrósítjuk, Megpakoljuk a rántottával, teszünk még hozzá sonkát, rukkolát, parmezán sajtot...és bármi mást ízlés szerint, majd kettőbe hajtjuk. 4 felé vágjuk és még forrón tálaljuk.

2015. július 29., szerda

Hermelin - pácolt camembert

Budaörsön van egy fantasztikus kis étkezde, Komló és tehén névre hallgat. Jobbnál jobb cseh sörkülönlegességek és isteni hamburgerek lelőhelye ez. Nemrégiben kóstoltam náluk a hermelines hamburgert, amit ott csak "OGRE BURGER"-ként emlegetnek. A hermelin vagy ahogy a csehek hívják Nakladany hermelin pácolt camembert sajt, amit tényleg csak ajánlani tudok. Egy gond van vele.... lassan készül, gyorsan fogy.

Hozzávalók: 3-4 camembert sajt, 1 fej lila hagyma, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 3-4 babérlevél, színes bors, mustármag, chili pehely, só, 2-3 ág rozmaring, olaj és egy jól zárható üveg.
A hagymákat karikára vágtam, a sajtot pedig cikkelyekre (egyben is hagyhatjuk, de nekem nem fért volna bele az üvegbe). A hozzávalókat egyenletesen oszlatom el az üvegben, majd a végén napraforgó olajjal felöntöm. A sajt nagyjából 1-2 héten belül fog igazán összeérni a fűszeres olajban. Hűtőben kell érlelni. Főként sörrel fogyasztandó.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...