2013. május 22., szerda

Zöldséges rizottó parmezánnal

A hétvégi grillezés után most jól esik a gyomornak egy kis húsmentes étel is. Ebből most egy nagyobb adagot készítettem, azért, hogy másnapra egy kicsit átvariálva új fogást tálalhassak.
Fő a változatosság. Sokan nem szeretik ugyanazt az ételt több napig enni, bár az ellen nekem semmi kifogásom nincsen, de hát nem vagyunk egyformák. Éppen ezért a többlet mennyiséget vagy lefagyasszuk, vagy újragondoljuk, mint ahogy most én is tettem.
Első variáció tehát a zöldséges rizottó, amit parmezánnal tálaltam.
Hozzávalók: 3 liter zöldségleves vagy húsleves alaplé (csirkecsontból készült nálam az alaplé, valamelyik nap, ezt tettem félre) 4 ek zsiradék, 2 fej vöröshagyma felaprítva, 3 nagyobb sárgarépa kockázva, 1 nagyobb cukkini kockázva, 500 g rizs (legjobb hozzá a arborio, de nálam sima rizsből készült) 1 csomó újhagyma vékonyra karikázva, 200 g zöldborsó (fagyasztott), só, tálaláskor parmezán sajt
Az alaplé legyen kellőképpen forró. Egy nagyobb edényben hevítsük fel az olajat, erre tegyük az apróra vágott vöröshagymát, répát és cukkinit sózzuk meg majd pirítsuk nagyjából 3 percig. Adjuk hozzá a rizst is és azzal együtt állandó keverés mellett további 2 percig pirítsuk. Ezután az alapléből 1 merőkanálnyit hozzáadva addig főzzük kevergetve, amíg a rizs a lét fel nem szívja. Ezt ismételgessük mindaddig míg van az alapléből illetve, amíg a rizs meg nem puhul. Amikor megpuhult adjuk hozzá még a zöldborsót és a karikázott újhagymát is további 5 percig főzve.
Tálaláskor parmezán sajttal kell megszórni. 
Ennek a mennyiségnek a felét tegyük majd félre...holnap érkezik a következő recept a felhasználásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...