2013. október 25., péntek

Almával-citrommal töltött öt fűszeres csirke

Néhány hete, amikor vendégeket vártunk, vettem jó pár csirkecombot, ami végül el is fogyott, na meg egy egész bontott csirkét is - mert jól jön az még. Hát jól jött. Az ünnep miatt az egész család itthon volt, így ünnepi ebéd lett belőle. Annyiféleképpen lehet tölteni. Ezúttal kicsit pikáns, keleti fűszeres,  illetve almával és citrommal töltött változat készült. A különlegességét viszont az adta, hogy a sütés végén a csirke citromlé és juharszirup keverékével lett átkenve, illetve néhány percig még pirítva.

Hozzávalók: 1 db bontott csirke, 3-4 kisebb alma, 1 citrom, 3-4 fokhagyma, kínai öt fűszer keverék (Csillagánizs, szecsuáni bors, szegfűszeg, édeskömény és fahéj), juharszirup, 1 citrom leve.
A csirkét kívül-belül bedörzsöljük a fűszerek keverékével. Az almákat negyedelve (magház nélkül) a citromokat karikázva beletöltöm a csirke hasüregébe. Mellé fokhagymát is teszek. 
A sütéshez római tálat használtam. Csak kevés víz kellett hozzá. Előmelegített sütőben először magas hőfokon sütöm 10-15 percig majd visszaveszem alacsonyabb hőfokra és nagyjából 1-1,5 óra alatt készre sütöm. A sütés végén a csirkét megkenem citromlé és juharszirup keverékével majd további 5 percig pirítom.
Akár salátával akár krumplival nagyon finom ünnepi ebéd...
Nálunk vajon pirított petrezselymes burgonya készült mellé és káposztasaláta egy kis csemege uborkával megbolondítva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...