2013. október 19., szombat

Rizsfelfújt málna mártással

Mai desszertünk elkészítése némi időt vesz igénybe, viszont annyira finom, hogy megéri az előkészületeket. Hozzá ezúttal meleg málna mártás készült.

Hozzávalók: 20 dkg rizs, 1 l tej, fél rúd vanília, csipetnyi só, 4 tojás (szétválasztva), 10 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg vaj, 2 ek liszt, a tepsi kikenéséhez némi vaj és zsemlemorzsa.
Mártáshoz: 20 dkg fagyasztott málna (lehet más gyümölcs is), kevés víz, 1 ek étkezési keményítő, 6 dkg cukor
A rizst kevés vízben (amennyi épphogy ellepi) addig főzzük, amíg a vizet fel nem szívja. Hozzáadjuk a tejet, a félbevágott vanília rudat, és kevés sót és a cukrot. Folyamatos keverés mellett puhára főzzük. Hagyjuk kihűlni, majd adjuk hozzá a tojások sárgáját, citrom héját, lisztet a cukrot, vajat végül óvatosan hozzákeverjük a tojások felvert habját is.
Közepes méretű tepsit kivajazunk megszórjuk zsemlemorzsával, majd beleöntjük a rizses keveréket. Előmelegített sütőben 40 perc alatt sül meg. 
Miközben sül, készítsük el a mártást is. Ehhez a gyümölcsöket tegyük egy edénybe, adjunk hozzá kevés vizet, illetve a cukrot és forraljuk fel. Ezután a keményítőt keverjük el némi vízzel ezzel sűrítsük be a mártást.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...