A töltött káposzta lányom egyik nagy kedvence, szinte csak miatta készítem. Ahány ház annyi szokás. Van aki fejeskáposztából készíti, van aki savanyított leveleket használ. Immár évek óta én vegyesen készítem, amolyan édesen-savanyún.
Idén karácsonykor is készült természetesen.
Hozzávalók: 70 dkg darálthús, 40 dkg füstölt szalonna, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 maréknyi rizs, 1 kisebb fej fejeskáposzta, kb. 10 db savanyított káposzta levél, 20 dkg savanyú káposzta, 1 kisebb darab füstölt comb (kb. 20 dkg), só, bors, paprika, 2,5 - 5 dl paradicsomlé
A vöröshagymát és a szalonnát kockázzuk. Nagyobb serpenyőben a szalonnát megpirítjuk, ha ropogósra sült kiszedjük a zsírból és beletesszük a hagymát, amit megdinsztelünk benne.
Eközben a darálthúst sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a paprikát, a tojást. Beleöntjük a hagymát a zsírral együtt. Jól összedolgozzuk. (én a szalonna pörcöket is hozzá szoktam adni).
A rizst a megszokott módon előfőzzük, majd hozzákeverjük a húsos masszához.
A fejes káposztát megfőzzük, majd ha kihűlt leveleire szedjük. (a káposzta főzőlevét nem öntöm ki). A káposzta torzsáját és kisebb leveleit felaprítom. Most már kezdhetjük megtölteni a leveleket. Felváltva teszem ezt az édes és a savanyított levelekkel.
Egy nagyobb lábos aljára teszem az aprított káposztát, majd körbe haladva a töltött leveleket. A sorok közé mehet savanyú káposzta és a kisebb darabokra vágott füstölt hús. A tetejét letakarom néhány káposzta levéllel. Felöntöm a korábban félretett káposzta levével és lassú tűzön főzöm legalább 2 órán keresztül. Amikor már majdnem kész hozzáöntöm a paradicsomlevet és néhány percig még főzöm. Többször felmelegítve az igazi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése