2013. május 5., vasárnap

Citromos sütemény

Néhány hete az indexen olvasgatva leltem erre a receptre. Mivel szeretjük a citromos édességeket, ezért gondoltam, hogy anyák napjára megsütöm.
Az eredeti recepttől kissé eltértem.

Az alaptésztához szükséges hozzávalók: 10 dkg liszt, 3 dkg cukor, csipet só, 7 dkg hideg vaj, 1 tojás sárgája.
Szükségünk lesz még 1 db tojás sárgájára, amit a kisült és még meleg tésztára kenünk.
Tetejére: 16 dkg cukor, 2 ek frissen reszelt citromhéj, 6 dkg liszt, 3 db tojás, 1 dl citromlé (frissen facsart lehetőleg, 1/2 csomag vanília cukor.

A tészta hozzávalókat kézzel összegyúrom, majd egy kisebb kapcsos formába nyomkodom, majd a 170 fokra előmelegített sütőbe teszem. Nagyjából 25-30 percig sütöm, amíg a színe szép aranybarna nem lesz. Közben előkészítem a tetejére valót.
A cukrot a citromlével és tojásokkal habosra keverem. Beleteszem a citromhéjat  a vanília cukrot és a lisztet is. Félreteszem.
Amikor a tészta megsült még melegen megkenem 1 tojás sárgájával - ez azt a célt szolgálja, hogy a tetejére kerülő massza ne itassa át a tésztát. Ezután rögtön mehet is rá a citromos massza.
Visszatolom a sütőbe és további 20 perc alatt készre sütöm.
Mivel csoki nem hiányozhat, meg aztán maradt némi húsvétról, így a kihűlt süteményre a gőzfürdő felett felolvasztott csokival díszítem a tetejét. (ez elhagyható)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...