2013. november 3., vasárnap

Zsályás-borsos karaj juharszirupos mártással

Viszonylag gyorsan elkészíthető finom ételt hoztam mára. A különlegességét ismét az ízek különbözőségének együttes harmóniája adja.

Hozzávalók: 10 szelet karaj (csonttal is lehet, én ezúttal azt a levesbe főztem),  6 ek olíva olaj, 2 nagyobb lila hagyma, zsálya, bors, só, 150 ml almaecet, 200 ml juharszirup.
A karajt megsózom, majd egy bevonat nélküli serpenyőben az olajon megsütöm. Azért jó, ha ilyen serpenyőt használunk, mert az enyhén megpörkölt részektől lesz igazán finom majd a mártásunk. Ha átsültek tegyük félre és fóliával takarjuk le. A fennmaradt zsiradékon pároljuk meg az apróra vágott lila hagymát. Sózzuk és adjuk hozzá a borsot és a zsályát is.
Néhány percig együtt főzzük. Ezután mehet bele az ecet. Egy fakanállal kapargassuk fel az odasült részeket. 2 perc főzés után a juharszirup következik. Forraljuk fel és további 7-10 percig főzzük, ezalatt a mártás szépen besűrűsödik. A tálalásig a húsokat tegyük vissza a mártásba. Hozzá krumplipürét ajánlok, de nálunk ezúttal vajban pirított burgonya készült.
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...