2015. március 10., kedd

Franciasaláta

Rengeteg salátát készítettem már el, de bevallom a francia salátával még sosem próbálkoztam. Ennek csak a lustaság volt az oka, mert én inkább megvásároltam a többi hidegkonyhai finomsággal egyetemben. Ezúttal viszont apum miatt készült. Nemrég említette, hogy mennyire szereti és hogy milyen régen evett. Na gyorsan kapva kaptam az alkalmon, hogy a kedvében járjak, és elkészítettem neki. A végeredmény nagyon jó volt, apum kijelentette, hogy evett ő már párszor francia salátát, de az enyém háromszor olyan finom volt, mint az eddigiek. Hát kell ennél nagyobb dicséret?

Hozzávalók: 1 zacskó fagyasztott finomfőzelék alap, 1 kisebb zeller, 2-3 burgonya, 4-5 csemege uborka, 1 db alma, majonéz, kevés tej, só, bors.
A Zellert, burgonyát, borsót, répát enyhén sós vízben előfőzöm. Ha kihűlt amit lehet apró kockákra vágom. Ezt teszem az almával és az uborkával is. Egy nagyobb tálban összekeverem, sózom, borsozom, majd néhány kanálnyi majonézzel elkeverem. Én szoktam kevés tejet is hozzáönteni (1-2 ek) hogy lazább legyen a saláta. Húsok vagy főtt virsli mellé nagyon finom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...